Dr. Barta Ildikó

2001-ben végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetem általános orvos karán. 2008-ban szereztem háziorvostan szakvizsgát. 10 éven keresztül háziorvosként dolgoztam a Vajszói I. sz. háziorvosi körzetben, ahol évekig az ügyeleti ellátásban is részt vettem. 2017-ben a Semmelweiss Tudományegyetem Egészségtudományi Karán addiktológiai konzultáns (szenvedélybeteg tanácsadó) képzettséget szereztem. 2014 óta veszek részt a térségben egészségfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységekben, rendszeresen tartok előadásokat, foglalkozásokat testi-lelki egészség témában. Több egészségfejlesztést érintő pályázat szakmai programjának összeállításában is részt vettem. 2018-ban az akkor megalakuló Sellyei Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője lettem, az Iroda szakmai koordinálásán túl a káros szokások, szenvedélybetegségek téma felelőse vagyok. Egyéni konzultációs lehetőséget biztosítok dohányosok, problémás alkohol fogyasztók, kábítószer használók ill. egyéb függőséggel küzdők számára, valamint a szenvedélybetegségben érintett hozzátartozók, családtagok számára is. Munkatársaimmal közös törekvésünk, hogy a Sellyei Járásban élők testi-lelki egészségét megőrizzük, lehetőség szerint azon javítsunk és a testi-lelki betegségek kialakulásának megelőzésére, az életmódbeli kockázati tényezők fontosságára felhívjuk a figyelmet.

Privacy Preference Center

Megszakítás